Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Véget ért az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása. Haladást értek el, de néhány döntésben az állam- és kormányfőknek kell majd döntést hozni. A görög parlamentnek július 15-ig el kell fogadnia bizonyos törvényeket, újabb mentőprogramról csak akkor lehet szó, ha a görög kormány minden most lefektetett intézkedést elfogad.
Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása véget ért, haladást sikerült elérni, de néhány jelentős ügyben az állam- illetve kormányfőknek kell döntést hozniuk – közölte a tanácskozás végeztével Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a tanácskozás elnöke.
Pierre Gramegna luxemburgi pénzügyminiszter tudatta, hogy a pénzügyminiszterek megállapodtak egy szövegtervezetről, de abban még vannak zárójeles, nyitott kérdések; a tervezet most az állam- illetve kormányfők elé kerül. Továbbra is minden lehetséges – mondta el Gramegna arra válaszolva, hogy lekerült-e végleg a napirendről Görögország kilépése az euróövezetből.
Alexander Stubb finn pénzügyminiszter elmondta, hogy a dokumentum messzemenő garanciákat tartalmaz, a görög parlamentnek július 15-ig el kell fogadnia bizonyos törvényeket, az újabb mentőprogramról pedig csak akkor kezdődhetnek tárgyalások, ha mind a görög kormány, mind a parlament minden most lefektetett intézkedést elfogad. Stubb a görög adó-, nyugdíj- és áfarendszert említette, valamint privatizációs intézkedésekről is beszélt.
Johan Van Overtveldt belga pénzügyminiszter szerint abban egyetértés volt, hogy a görögök által beterjesztett javaslat nem elégséges a strukturális reformok beindításához, és további intézkedésekre van szükség, amelyekről hosszú és intenzív vita folyt. „Azt mondanám, a megállapodás 90 százalékban kész van. A többiről viszont az állam- illetve kormányfőknek kell dönteniük” – mondta Overtveldt.
Görögországnak csütörtökig kellett leadnia reformterveit, amit időben meg is tett. Az Athén által összeállított javaslatcsomag sokban hasonlított arra, amelyet június végén Görögország hitelezői állítottak össze, s amelyre a július 5-i népszavazáson a görög választók döntő többsége nemet mondott.
A csomag szerint Athén a korábban elvárthoz hasonló költségvetési pályát, elsődleges többletet látszik hajlandónak vállalni, tartalmazza az áfa- és nyugdíjrendszer, az adóbeszedés átalakítását, végső soron effektív adóemelkedéssel és nyugdíjcsökkenéssel járó intézkedéseket is. Emellett egy sor támogatást, juttatást, költségvetési transzfert eltörölnének, s új adókat is bevezetnének, illetve már korábban bevezetett adóterhek körét is bővítenék.
A javaslat Görögország jelentős védelmi kiadásának csökkentését is előirányozza, igaz, jelentősen kisebb mértékben, mint a hitelezők korábban elvárták volna; idén 100, jövőre 200 millió euróval. A hitelezők éves szinten 400 milliós vágást javasoltak. A javaslatokban továbbra is szerepel a társasági adó 26-ról 28 százalékra emelése, a tévéreklám-adó, frekvenciák elárverezése és privatizáció egyaránt.